A Belső Fejlődés Útja

Misztikummentes játékok, hogy a fizikai sík játékszabályait megértsd, alkalmazd és élvezd. Csak te kellesz hozzá!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

AMI ELZÁZ A FEJLŐDÉSTŐL

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

1.) BÁLVÁNYIMÁDAT

A fejlődésedhez, első lépésként, a fentebb leírás szerint késztetés, elhatározás és tanulás szükséges. A tanulás egyik leggyakoribb módja a tanfolyamokon elhangzó Tan elsajátítása. Ehhez választasz magadnak eleinte egy, később esetleg több tanítót.

A legtöbb tanító karizmatikus, nagy energiával rendelkező személyiség. Azonban nagyon kevés a valóban megvilágosodott egyén közöttük. A megvilágosodott tanítóval szerencséd lehetne, mert semmilyen mögöttes érdek nem motiválja a cselekedeteit és csak a tiszta szeretet megnyilvánulásait tapasztalhatod benne. De ilyent keveset találsz a mai világban. Azzal azonban szembe kell nézned, hogy a világban rengeteg tanító van, aki nem azért tanít, mert megvilágosodott, hanem azért, mert szeretne megvilágosodni. Ugyanis a tanítás egy intenzív lehetősége a Tanok elsajátításának és az önfejlődésnek.

Sokan elmerültek már a hiteles mester, hiteltelen mester gondolatkörben. De ez egy ítéletekkel átitatott gondolatkör, aminek nincs értelme. Ráadásul egy neofita (kezdő tanítvány) ezt kevésbé tudja még megérteni, ezért keresi mindenhol a számára hiteles mestert. A fejlődésünk bizonyos szintjén megértjük, hogy a legtöbb haszontalansága pont az ítélkezésének van az életünkben. Ekkor már tudjuk, hogy a hiteles mestertől épp úgy tudunk tanulni, mint attól, akit amúgy hiteltelennek látunk. Sokan azt képzelik a tanulmányaik kezdeti szakaszában, hogy csak hiteles mestertől szabad tanulni. Ezek az emberek azt képzelik, hogy ők maguk is olyan nagy tudásúak lesznek, akár a mesterük. Persze ez tévedés, hiszen minden ember egyedi utat jár be és a bölcsességét a tapasztalásai és a tanult tudásának együttese alkotja. Így a tanítvány akár túlnőhet a mesterén, akár alatta is maradhat, de egy biztos, ugyanolyan sosem lesz, mint ő.

Az én gondolatomban a hiteles mester azt jelenti, hogy a mester pontosan azt éli, amit tanít. És itt van mindjárt a második tévedés, hiszen ahány ember, annyi eszme. Aki neked hiteles mester lesz, azért lesz hiteles, mert neked szimpatikus az élete. Ez az élet viszont a barátodnak már nem biztos, hogy megfelelő lesz, így őneki a te mestered már nem lesz elég hiteles. Az önfejlődés elején az ember hajlamos arra, hogy a számára hitelesnek vélt mestert, tanítót, magasabb szintre helyezze és különbbnek képzelje, mint ő maga. Ez azonban ismét egy ítélkezés. Ezzel a szemlélettel együtt jár a mértéktelen lelkesedés, az áhitat és a rajongás is, ami meglehetősen elvakítja a tanítványt... ezt hívjuk bálványimádatnak.

Amikor felismered magadban azt, hogy mindenkitől egyformán tudsz tanulni, akkor legyőzted a bálványimádatot önmagadban.

 

2.) VAKHIT

Minden Tan hasznos lehet az önismereti fejlődésben, de akadályozóvá is válhat, ha dogmatikusan kezded el alkalmazni az életedben. A következő felsorolásban, a teljesség igénye nélkül, különböző hazai Tanokat gyűjtöttem egybe, amelyek az alternatív gyógyászat területén terjedtek el:

Reiki, Prána Gyógyászat (Choa Kok Sui mester szerint), Kvantum Mátrix, Pszi-sebészet, Agykontroll, Prananadi, Univerzum Energiája, Theta-Healing, Sámánizmus, Táltos kultúra, Mágia, Kristálygyógyászat, Arolo, Angyalterápia, Kineziológia, Spirituális Választerápia, Jóga, Masszázstechnikák, Hellinger-féle Családállítás.

Fontos, hogy megértsd… ezek a Tanok csak technikák, amiket leginkább a mankóhoz lehet hasonlítani. A mankóval az ember meg tanul járni, amikor eltörött a lába, de azután, ha meggyógyult, már nincs szüksége a mankóra. A technikák mindegyike abban segít, hogy önmagad megismerd és egyre inkább teljes életet élj. Aki elmerül egyetlen egy technikában, az annak a gondolatkörnek a rabjává válhat… ezt hívjuk vakhitnek.

Sajnos a Tant hirdető rendszerek legtöbbje azt állítja, hogy csak az ő tanítása az egyetlen és az igazi. Ezzel viszont meglehetősen messzire kerültek az igazságtól, hiszen tanítás és Tan végtelen mennyiségben létezik ebben a világban. De a tanító szerepe csak annyi, hogy az általa ismert Tanokat megossza az érdeklődőkkel, a tanítványokkal.

Ha valós képet szeretnénk kapni, akkor láthatjuk, hogy igazából nincs is tanítás, csak tanulás. És ez akkor valósul meg, ha a tanítvány kinyitja magát a tanító által közölt Tan befogadására. Ugye érted? Mindegy, hogy ki mit tanít, mindez csak akkor lesz a tiéd, ha nyitott vagy az elhangzott Tan befogadására és azt gyakorlással építed be az életedbe, hogy tapasztalásod is legyen belőle. Légy nyitott a tudás befogadására!

Könnyen lehet, hogy te is a szabad életre vágyakozol és a megvilágosodásod felé haladnál. Ha ez a törekvés benned van, akkor könnyen felismered azokat a tanítókat és rendszereket, ahol ettől elzárnak a vakhit miatt. Ezek a tanítók és Tanok korlátozzák a szabad tanulásod azzal, hogy megtiltják, vagy óvva intenek más gondolatok befogadásától. Könnyen előfordulhat az is, hogy szerződést kötnek veled, vagy eskűvel való ígéretet vesznek. Ezek a Tan közvetítő rendszerek a félelem által motiváltak és olyan tanítványokat vonzanak magukhoz, akiknek az életében a dogmatikus életelemek, alá-fölérendeltségi viszonyok fontos szerepet kapnak és a félelem miatti fejlődési folyamatukban jelentős tapasztalást élhetnek meg.

Én azt javaslom minden nálam tanult tanítványnak, hogy menjen és keressen más tanítókat is és tanuljon más Tanokat is, hogy egyre nagyobb rálátása legyen a világra. Amikor felismerted, hogy minden Tan csak egy szelet a tudás tortájából és tőled függ, hogy mennyit eszel belőle… amikor megérted, hogy a Tan szolgál a fejlődésedhez vezető úton és nem te szolgálod a Tant… amikor minden Tant egyforma szeretettel és elfogadással hallgatsz, de nem azonosulsz velük, csak átveszed a számodra szükséged információt… akkor túlléptél a vakhiten.

 

3.) ÖSSZETARTOZÁS ÉRZÉSE

A legtöbb ébredező ember, amikor eljut az első tanfolyamára, azonnal lelkes állapotba kerül. Ez az első tapasztalása, hogy nincs egyedül ebben a zord világban, és akadnak még mások is, akik hasonlóan kíváncsiak a spirituális gondolatokra.

„Itt az ideje új barátokat szerezni, hiszen a régiek úgy sem értettek meg. A spirituális gondolataimat és engem is lehülyéztek.” – ez a legfőbb erő, amely a neofitát a tanfolyamon csoportosulásra serkenti.

Általánosan elmondható, hogy csak a megvilágosodott ember nem vágyik arra, hogy tartozzon valakihez, valakikhez. Így a megvilágosodás felé haladó, spirituálisan fejlődgető neofiták egyik legcsalafintább csapdája az összetartozás megélése.

Az összetartozás…

  • eltereli a figyelmedet a gyakorlatokról… ezáltal nem gyakorlod az önfegyelmet és háttérbe szorul a szorgalmad.
  • eltereli a figyelmedet önmagadról… elkezded hasonlítgatni magad és nem a saját tapasztalásaidat éled meg.
  • előhozza belőled a megfelelni akarást… már nem te vagy a fejlődésed középpontjában, hanem a társaid. Oda is elmész tanfolyamra, ahová ők mennek, de téged kevésbé érdekel és azokon a fontos lépcsőkön pedig nem jelensz meg, ahol ott lenne a helyed, mert a társaid épp nem érnek rá.
  • langyos semmittevésbe ringat… érvényesül a birka szellem és szem elől veszted az önálló életcélodat.

Amikor felismered magadban az önállóságot és egyaránt jól érzed magad csoportban és egyedül is, akkor győzted le az összetartozás csapdáját.

 

4.) A HATALOM MÁMORA

Ha megtanultál néhány technikát, módszert és sikereket értél el az egyéni alkalmazások során, akkor a lelkesedésed elvezethet addig, hogy vágyni fogod a Tan tanítását. Ezt az utat ki rövidebb, mások pedig hosszabb idő alatt érik el és mindenképpen kell a Tan melletti elkötelezettségen túl egy nagy adag önmutogatás (exhibicionizmus).

Amikor eljutsz idáig, hogy elkezdesz tanítani, azt eleinte lelkesen a Tan átadása miatt teszed. Jobb esetben hamar megérted, hogy a tanítás során intenzív tükröt kaphatsz a tanítványaidtól, ami által te fejlődhetsz a leghatékonyabban. A tanfolyamon a magas energetikai állapot, és a figyelmed az eseményekre felgyorsítják a történést, így ennek tudható be, hogy egyre intenzívebben kapod meg az élethelyzeteket, amelyek segítenek neked a fejlődésedben.

Rosszabb esetben azonban beleragadhatsz a tanítványok figyelmébe. Hiszen a figyelem az energiaáramlás iránya… így a tanításaid során folyamatos energiafeltöltést kapsz. Ez függőséget eredményezhet. Így már észre sem veszed, hogy nem azért tanítasz, hogy átadd a Tant, hanem azért, mert függője lettél a tanítványaidtól érkező energiának.

Akár csak a kábítószertől, olyan mámoros állapotba kerülhetsz és elkezded hinni, hogy…

  • te jó (sok esetben a legjobb) tanító vagy… aki akkora tudású, hogy a tanácsaiddal segítheted és irányíthatod az embereket.
  • nélküled már nem is létezik a Tan, mert a Tan és te egyek vagytok. Egyre több az a gondolat, amit Te fedeztél fel és illesztettél a Tanba. Képes vagy hangot adni annak, hogy ez a Te Tanod.
  • a tanítás az életed része és nem bírsz létezni tanítás nélkül. Bármiről le tudsz mondani, csak a tanításról nem. Úgy érzed másokat szolgálsz, de közben csak az energiájukra vágysz.
  • elérkeztél a fejlődésed csúcsára. Te már mindent tudsz és számodra nincs lehetetlen. Mindent értesz. Ugyan néha hibázol, de arra is van mindig magyarázatod.

Amikor felismerted a tanításaidban a tanítványoktól való függést és felcseréled az alázattal, akkor győzted le a hatalom csapdáját.

Akármelyik fázisában vagy is az életednek, érdemes odafigyelni a részletekre, ha valóban fontos vagy önmagadnak. Amikor ezt a négy hibalehetőséget megoldottad, akkor kezdődhet a valódi fejlődés.

× ha sikerült az eszed degeszre tömnöd, gyere üríts nálam...



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 3
Heti: 33
Havi: 577
Össz.: 117 441

Látogatottság növelés
Oldal: Ami elzár a fejlődéstől
A Belső Fejlődés Útja - © 2008 - 2024 - belsofejlodes.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »